Gyógyítja a férgeket a szemében, Paraziták - Fekete Ágnes - Egész-ség tréner

• Paraziták - Fekete Ágnes - Egész-ség tréner
• Enterobiosis munkafelfüggesztés

A tikkadt nyári éjszaka sóhajtva S a remegő, szomjas virágbibékre Most pereg le a hímpor lágyan. Az éj szomorú szemén a fehér ködudvar Mint a vágy gyűrűje, mint az epedés árnya, Úgy feküszik.

Csend, — csend! Ez ma a rontás éjszakája! És lassan, mint aki előbbre-előbbre görnyed Az ajk fölé, amit tilos csókolnia, Úgy hág magasabbra az éj szeme, a hold.

A doki minden trükköt ismer, hogyan éld túl Afrikát Dénes Dóra

S egy percben — mintha megállna. Aztán valami titkos jegyű folt, Kuszált betűi a rezgő, futosó fénynek, Látszanak írva egy kőszobor alján, De csak egy percig.

Odabenn árnyak kelnek, köszöntik egymást A lenge márványívek alatt, Ám gyorsan ijedten szétrajzanak újra. Valami készülődik itten, Valamire vár, Valakit hív, keres, akar a hold. Im, nesz nélkül kitárul az ajtó szárnya, S a lépcső fokán, az alabástrom-küszöbön Kilebben a néma asszony.

Ostorférgek a bélfalban! Tisztában vagyok azzal, hogy ez meglehetősen merész állítás, de 20 éves tapasztalatomra és 20 beteg kivizsgálására alapozom ezt. Ross Anderson kanadai orvos.

Lépése nesztelen, s imbolygó, mint a lidércfény. Ám hosszú köntöse tarkán teleírva virággal, Halovány irisszel, lengő, hajladozó silliomokkal, A karcsú szárak átfogják, simogatják a testét, A halkvonalú, finom, pihegő testét, Lágyan omolva rá, s összetapadva Saruja kötésén, mint hév ölelés. Az arcát lassan fölemeli a holdra S az rávillan, — ittas, ujjongó csókkal, Forró, vad, szomorú sugárcsókkal, Behinti vele a vállát, a köntöse virágit, S ő hátrahajol, Sötét haja villódzva, kibomolva esik szét, S visszamosolyog rá gyöngén, asszonyos-engedőn.

Egy perc. Kék pára száll fel egy urna száján, Egy kőurnából, a pillérek megett, Hol játszva fogózik beléjük a korlát, Nem látta senki. Erre suhant el a mámor. A halvány silliomok S a lenge iriszek szomorúan engedik el A bőr meleg, sárgafehér selymét, — Hol kék erek lüktetnek haloványan, álmodón.

Egy perc! Egy felcsukló sóhaj perce az egész, — S összeremeg a csudás test, A kebel, a váll, a halkhullámu csipők, A gyönyör kígyója átcsavarodik rajta, Aztán lesiklik.

Egy lüktetés még, és vége. Most megmozdul az asszony. Felnyitja szemét, Gyógyítja a férgeket a szemében, törötten reszket meg a fénye, S a földre mered tünődve.

Aztán lehajol, Fázón magára húzza a leplét, Hervadtvirágos szomorú leplét, — Ráborul újra a sok letörött irisz, Összecsuklanak a fáradt silliomok. S ő megindul roskadón, lehajtott fővel Oda, ahonnan jött, — a néma asszony.